A milánói Zagato műhely nem ma kezdte az ipart, már több mint 100 éve annak, hogy gyönyörű autókat alkotnak… Új modelljük, az Iso Rivolta GTZ , a 1960-as évek ikonikus Iso AC/3 sportkocsijának újragondolása. Mindössze 19 példány készül ebből a kézzel épített, karbonszálas burkolatú autóból, ebből kilenc már gazdára is talált. Az autót még augusztusban leplezték le, azonban […]
Több mint 240 különleges autó – amelyekből nyolcat több mint egymillió dollárért adtak el – és 30 motorkerékpár szerepelt a gyűjteményben, mely az RM Sotheby’s aukcióján talált gazdára. Najeeb Kahn, a gyűjtemény tulajdonosa az Interlogic Outsourcing bérszámfejtő cég vezérigazgatója volt. Tavaly érte a vád, hogy több mint 100 millió dollárt csalt ki a cég ügyfeleiből, s […]
Közel 70 évet kell visszautaznunk e három autó születéséhez. A BAT hármasa az Alfa Romeo és a Bertone együttműködésének köszönhetően látott napvilágot. A designjukat lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy egytől-egyig különlegesek. A történetük is érdekes… Aerodinamikai kísérletnek indult az egész, ugyanis az Alfa Romeo felkérte a Bertonét, hogy építsen olyan kis […]
Nagyon sokáig kellett várni, hogy a Dacia is bemutasson egy villanyautót. A Dacia Spring nem a Tesla vásárlókat célozza meg… A Dacia Spring hivatalos listaára 6,5 millió forint. Ebből levonva a 2,5 millió forintos állami támogatást (azoknál, akik korábban sikerrel pályáztak) 4 millió forintért vihető majd haza a Magyarországon jelenleg elérhető legolcsóbb elektromos autó. A […]
Utópisztikus hatású ez az Új-Zélandon született csodabogár. Egy 1927-es Essex esett áldozatul David Jeffrey ötlete alapján a Bellarat Customs-nak és így látta meg a napvilágot a Ratical Kiwi. A járgány sem a cuki, sem a szép, sem az átlagos kategóriába nem kíván benevezni. Tavaly a SEMA kiállításon mutatták meg a közönségnek, jelenleg a nevadai Hendersonban, […]
A parkolási gondok nem most kezdődtek, hanem az 1920-as években, amikor is a nagyvárosokban már elég nagy volt a forgalom ahhoz, hogy a helyhiány problémát jelentsen az autósoknak. (Legalábbis Németországban, ahol történetünk játszódik, Magyarországon ekkor még összesen kb. 7-8000 autó volt forgalomban.) A parkolási nehézségekre kívánt megoldást nyújtani Engelbert Zaschka 1929-ben bemutatott összecsukható városi kisautója. Ha […]
Ez a fura küllemű valami egy autó. Mégpedig nem is akármilyen! Kezdjük a csapattal! A Solar Team Eindhoven (STE) neve már ismert a napelemes versenyautók világában. Az STE mögött az Eindhoveni Műszaki Egyetem hallgatói és oktatói állnak. (Szerintünk elég menő a campuson ilyen projectekben részt venni, a magyarok is jeleskednek ebben, 2018-ban például a kecskeméti […]
…ezt kínálja ez a 26 éves Mini Moke. Az úgy volt, hogy a British Motor Corporation 1959-ben piacra dobta a Minit. A Mini elég szép karriert futott be, sőt, kultikussá vált. A márka történetének idővonalán találni azért fura dolgokat, hiszen a többféle néven is forgalmazott típusból különböző változatokat is készítettek, mint például kombi és áruszállító […]
Furán hangzik, igaz? Ami kétségtelen, az hogy a városi közlekedésre szánja a Canyon ezt az autós-kerékpárt. Az innovatív koncepcióban vannak reális elemek, de buktatókat is rejt – járjuk kicsit körbe ezt a témát! A Canyon egy németországi kerékpárgyártó, aki arra készül, hogy megépítse ennek az autó-bicikli hibridnek a prototípusát. A Future Mobility […]
A Maserati jó pár évig nem merészkedett a Ferrari vadászterületeire, dacára a márka középmotoros sportkocsik építésében szerzett tapasztalatainak. Ugyanakkor nyilván nem dobták sutba teljesen a hagyományaikat és a sportos vonalat, ne feledkezzünk meg a 2004-es MC12-ről, amelyet versenypályára építettek a Ferrari Enzo alapjain, no meg a 2014-ben bemutatatott Maserati Alfieri koncepcióról. Most a koncepció után Maserati […]
Az Auto Securit Zrt. cégjegyzékszáma: (Cg.01-10-044381; székhelye: 1039 Budapest, Szentendrei út 407. szám) az általa nyújtott, GPS és GPRS technológián alapuló szolgáltatásai tekintetében alkalmazott Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) az I. fejezet 12.1. pontjában foglaltakra figyelemmel az alábbi közleményt teszi közzé.
Az Auto Securit Zrt. Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) III. fejezet 3.1.2. pontja 2023. december hó 01. napi hatállyal módosításra került
Budapest, 2023. december hó 01.
Auto Securit Zrt.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.Ok