November 24-én mutatják be a Porsche Panamera következő generációjárt. A külső megjelenését még nem mutatta meg a gyártó, de a belső kialakítása már teljes egészében megismerhető. A Porsche szerint a Panamera belterében sikerült megtalálniuk az ideális egyensúlyt az analóg és a digitális világ között – ez az eddigiekhez képest több képernyőt jelent. A Taycan műszerfal-elrendezését […]
6000 méteres magasság, aszfalt, sőt, bármilyen út nélkül – sziklamászás Porsche módra. Az ötletgazda Romain Dumas volt, akinek a neve több teljesítménye miatt is ismerősen csenghet. Egyrészt abszolút csúcstartó a Pikes Peak hegyi felfutóversenyen, másrészt a Porsche gyári versenyzőjeként többek között húsz éve kihagyás nélkül részt vesz minden Le Mans-i 24 órás futamon, ahol eddig […]
A Porsche bemutatta a közelmúltban generációváltáson átesett 911-es sportkocsi hetedik generációját, a teljesen új 911 GT3-at. A gyár motorsport részlegével szoros együttműködésben fejlesztették ki, így meglehetősen sportosra sikeredett… A hátsókerék-hajtású újdonság mozgatásáról a 911 GT3 R és 911 GT3 Cup modellekből átemelt négyliteres, 510 lóerős, hathengeres motor gondoskodik. A 9000-es maximális fordulatszámú erőforrás 510 lóerős teljesítményt, illetve 470 Nm-es nyomatékot […]
Sok fura dolgot láttunk már, de azért alapelvként leszögezhetjük, hogy a tuningműhelyek az átalakításaik során bizonyos jellemzőket megtartanak. Legalább az alapokat: a formát és a felhasználási jelleget. Jelen esetben azonban minden rosszindulat nélkül kijelenthetjük, hogy nem ez történt. A recept a következő: vegyünk egy 1969-es Porsche 911-et, egy tuningcéget aki kellően őrült (jelen esetben a […]
Mondhatni, vehetsz egy darabka történelmet! Ez a legrégebbi autó, amelyen a Porsche név szerepel. Nem fogják fillérekért elkótyavetyélni, a 80 éves sportkocsi biztosan sok millió euróért fog elkelni. A Porsche 1948-ban készítette el első sorozatgyártású modelljét, a Porsche 356-ot. Így az autógyár ettől a dátumtól számolja saját történetét, pedig az első olyan autó, melyre felkerült a Porsche […]
A Porsche 911 a márka legnépszerűbb autója. Mutatunk néhány dolgot, amit tuti nem tudtál róla! Ferdinand Porsche és a gépi találmányok kéz a kézben jártak, bátran mondhatjuk, hogy trendteremtő volt. 1900-ban, 25 éves korában tervezte az első hibrid benzines-elektromos autót egy osztrák vállalat számára. Aztán 1934 júniusában Adolf Hitler szerződést kötött vele egy népi autó megtervezésére – […]
Mindenekelőtt szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a türelemért és támogatásért, amelyet az elmúlt időszakban kaptunk.
Az Önök együttműködése és megértése kiemelkedő fontosságú számunkra, melyből rengeteg energiát kaptunk, köszönjük.
A napokban történt technikai kimaradást sajnáljuk, elkötelezettek vagyunk abban, hogy szolgáltatásainkat mihamarabb újra a megszokott színvonalon biztosítsuk.
A köszönetünk mellett ígérjük, hogy továbbra is minden erőnkkel azon leszünk, hogy Önöket minél magasabb színvonalon szolgáljuk ki.
Auto Securit Zrt.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.Ok