Az új Audi Q9 SUV modellel kapcsolatban már egy ideje olvasni híreket, sőt a tavalyi év végére vártuk az érkezését – azonban a Q9 háza táján csend honolt. Egészen mostanáig.
A négykarikás német gyártó szinte az összes szegmenst lefedi a prémiumjárművek piacán és állítólag hamarosan új modellekkel tovább bővül a kínálat, köztük a Q7 nagy testvérével, a Q9-cel.
A felsőkategóriás divatterepjáróját, a Q7-est 2005-ben mutatta be az Audi, és 2015-ben megérkezett a modell rácfelvarráson átesett generációja is. Nem hivatalos előzetes információk szerint várhatóan 2022-ben valóban debütál az Audi Q9 is! A Motor.es weboldal szerint az Audi új városi terepjárója a Q7-hez hasonlít (mondjuk ez nem nagy meglepetés), annak technikájára épül, de a méretei óriásiak, még a Bentley Bentaygánál is nagyobb lesz. Két és három üléssoros kialakítás között választhatnak majd a vásárlók, a három soros verzió hét személy számára biztosít kényelmes utazást, míg a luxusváltozat mindössze négyüléses lesz. A megfelelő teljesítményt a pletykák szerint az Audi jól ismert 600 lóerős, 4 literes, biturbós V8-asa biztosítja majd és nagyon valószínű, hogy plug-in hibrid kivitel is készül belőle.

Audi Q7 – © Audi
Állítólag elindul a sorozatgyártás 2022-ben, ami szokatlanul rövid időnek tűnik annak tükrében, hogy még semmit sem tudni biztosra az új modellről. Mindenesetre várhatóan hamarosan kémfotókon láthatunk majd néhány álcafóliás Q9-es tesztautót.