10 dolog, amit most minden autósnak tudnia kell, hogy autója épségben megússza Az otthon töltött hetek, hónapok alatt az autód is pihen. Ez számtalan gondot okozhat, így érdemes preventív megoldásokhoz folyamodnod autód épségének megóvása érdekében. 1. Fedett hely A legjobb persze, ha garázsban állomásozik az autó, de ha nincs erre lehetőség, érdemes beszerezned egy méretpontos […]
Tisztelt Ügyfelünk! Megjelent a díjmentes magyarországi közterületi parkolásról szóló kormányrendelet. A jogszabály szövege szerint a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt a fertőzés terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől nem kell várakozási díjat fizetni a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, továbbá az országos közutak, valamint […]
Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu szerkesztősége idén először versenyt indított az Év Magyar Autója címért. A verseny igazán sikeresnek mondható, hiszen a hazai járműgyártók többsége és a magyarországi autóimportőrök több mint fele benevezte valamelyik, számukra 2020-ban fontos autóját. Összesen 39 modellt jelöltek, hét kategóriában hirdettek győztest, hat díjat a zsűri ítélt oda, a hetedik […]
Elrettentő tény: egy átlagos autó kormánykereke csaknem négyszer szennyezettebb lehet, mint egy nyilvános WC – derül ki egy nemrég készült tanulmányból. Egy átlagos személyautóban körülbelül 700-féle baktérium leledzik, köztük pl. a Staphylococcus és Propionibakterium. Lehet, hogy elsőre túlzásnak tűnik az autót fertőtleníteni, mégis logikus tett még akkor is, ha csak az ABC és az otthonod között közlekedsz […]
Erre a járgányra James Bond sem mondana nemet! Az Aston Martin versenyhagyományainak állít emléket a Speedster, amely a Genfi Autószalonon mutatkozott volna be. Az Aston Martin Vantage alapú legújabb, limitált szériás sportautójából mindössze 88 darab készül. A kocsit az Aston Martin Le Mans-i győzelme ihlette 1959-ből, amelyben a sofőr az a Carol Shelby volt, aki a Fordok […]
Hosszú az út, míg egy autó a gyárból az új tulajdonosáig elér. Nemcsak az utazása érdekes (hová teszik például a szállítóhajókon a több ezer slusszkulcsot?), de az is, hogy utána mi történik az autóval! Azon túl, hogy tökéletesen csillogóvá teszik és a leendő tulaj kezébe nyomják a kulcsot, az autó előkészítése önmagában több órás folyamat. […]
Már hivatalos: elmarad az idei Genfi Autószalon! Lássuk, mire számítottunk és melyek azok az autók, amelyek bemutatása a koronavírus miatt halasztást nyer! Minden évben Genfben debütálnak azok az autók, melyekkel hamarosan az utakon találkozhatunk. Az idei évben sajnos a fertőzésveszély miatt elmarad az autós seregszemle, pedig a 2020-as év különösen fontos az elektromos autók számára, […]
Sok fura dolgot láttunk már, de azért alapelvként leszögezhetjük, hogy a tuningműhelyek az átalakításaik során bizonyos jellemzőket megtartanak. Legalább az alapokat: a formát és a felhasználási jelleget. Jelen esetben azonban minden rosszindulat nélkül kijelenthetjük, hogy nem ez történt. A recept a következő: vegyünk egy 1969-es Porsche 911-et, egy tuningcéget aki kellően őrült (jelen esetben a […]
Lovas rendőr? Motoros rendőr? Phhh, létezik ennél sokkal menőbb! Mégpedig a repülő rendőr. Na jó, nem itt mifelénk, hanem Dubaiban. Igaz, náluk is egyelőre csak egy Hoverbike S3 van a rendőrség tulajdonában a, de lássuk be, ez így is novum, hiszen ők az egyetlenek, akik ilyennel rendelkeznek. A Hoverbike S3-at négy légcsavar tartja a levegőben, […]
A Porschénak, a Bentleynek, a Lamborghininek és a Rolls-Royce-nak jól megtérült, hogy szabadidő-autókkal beálltak a divat diktálta sorba. Tavaly a Ferrari is szándékot nyilvánított, hamarosan érkezik a Purosangue, vagyis a „telivér”. A Ferrari több modellt is bemutatott a tavalyi évben, új tagokkal is bővítve palettáját. 2020 várhatóan csendesebb lesz, de 2021-re ígérik a márka első […]
Az Auto Securit Zrt. cégjegyzékszáma: (Cg.01-10-044381; székhelye: 1039 Budapest, Szentendrei út 407. szám) az általa nyújtott, GPS és GPRS technológián alapuló szolgáltatásai tekintetében alkalmazott Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) az I. fejezet 12.1. pontjában foglaltakra figyelemmel az alábbi közleményt teszi közzé.
Az Auto Securit Zrt. Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) III. fejezet 3.1.2. pontja 2023. december hó 01. napi hatállyal módosításra került
Budapest, 2023. december hó 01.
Auto Securit Zrt.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.Ok