A Moto Guzzi előállt legnépszerűbb terméke, a V7 III új változataival. A gyártó azonban a trendekre fittyet hányva nem teljesen új modellekkel, hanem ráncfelvarrott változatokkal állt elő. Megcsodáljuk az új V7 III modelleket!
A V7 az egyik legismertebb Moto Guzzi modell. Hírneve töretlen 1967 óta – ekkor értékesítették az első példányt Olaszországban – és a V7 a termékcsalád sarokkövévé vált, 2009 óta (ekkor jött ki a V7 II) a márka legkelendőbb modellje. Debütálása után több mint ötven évvel itt a Moto Guzzi V7 III, vagyis a V7 történetének harmadik alkotása. Bár „csak” a V7 II felfrissített változata, mégis kiérdemelte nevében az új római számot, ügyesen újították meg, úgy hogy mindeközben megőrizték az eredeti karakterét és hitelességét , bevált és népszerű értékeit.
Hét változat és végtelen értelmezés
A V7 III család hét változatból áll: a Stone, Special és a Racer „triumvirátushoz” csatlakozott a Stone S, a Rough, a Milano és a Carbon.
Közös bennük a külsejüket alapvetően meghatározó, 750 cm3-es, hosszában beépített, léghűtéses V2-es, amely kardántengelyen keresztül hajtja a hátsó kereket. A maximális teljesítmény eléri az 52 lóerőt 6200 fordulat/percnél. A Moto Guzzi motor újabb innovatív újítása a 170 mm-es egytárcsás tengelykapcsoló, amely növeli a szilárdságot és a megbízhatóságot, ugyanakkor csökkenti a kormányon lévő kar terhelését, a modulálhatóság és a vezetési kényelem érdekében. A váltóműn hosszabb az első és a hatodik fokozat is. A fontos biztonsági segédek (ABS és a háromállású kipörgésgátló) alapárasak.
No lássuk a felhozatalt!
V7 III Special
Ránézésre a V7 modellek közül ez áll legközelebb az eredeti modellhez. Klasszikus és elegáns, számos króm alkatrésszel, hurkás bőrüléssel, a nyereg alatti oldalsó nyílásokon látható tipikus színes csíkkal. A kerekek csiszolt csatornákkal és fekete kerékabroncsokkal rendelkeznek; a műszerek kettős kör alakú kijelzőkből állnak, és a krómozott acél utaskapaszkodó az alapkivitelben található. Fekete és kristályszürke színváltozatokban kapható.
V7 III Stone/Stone S
Látványos, de minimalista. Új fényszórót kapott, kormányvég-tükröket, a sportos megjelenést pedig néhány piros részlet hangsúlyozza; de teljesen fekete kivitelben is elérhető. Hosszú hátsó sárvédője harmonizál az összmegjelenéssel. A Stone S korlátozott darabszámban kerül gyártásba: 750 db készül belőle, exkluzív jelleg hangsúlyozása érdekében a sorozatszám a kormányra kerül.
V7 III Milano
Ötvözi a V7 III Special klasszikus elemeit a modern anyagok legjobbjával. Retro tárcsás műszerfal, a króm kipufogó és utaskapaszkodó, valamint a szürke fényezés színei tökéletesen összhangban vannak az alumínium sárvédőkkel és az oldalsó burkolattal.
V7 III Rough
A Rough könnyűterepen is bevethető, látványos járgány. A fényszóró vázát feketére festették, a villatartókat klasszikus gumi porvédők védik. Grafitszürke és katonai álca zöld színekben kapható. A mélyen barázdált abroncsok nemcsak látványosak, de az extra tapadást is biztosítják.
V7 III Carbon
A márka 1921-es születési éve előtt tisztelegve 1921 példány készül belőle, számozott kivitelben. Számos szénszálas alkotóelemet csodálhatunk meg rajta, például a rövidített és karcsú sárvédőket, az oldalsó burkolatokat. A színe matt fekete, piros elemekkel díszítve, kezdve az Alcantara ülés piros varrásával, az emblémán át a féknyergekig.
V7 III Racer
A Racer kiadást a Moto Guzzi sportsikerei ihlették. Nevéhez méltón ő a legsportosabb a V7 családban. Megőrzi az ikonikussá vált modell alapvető jellemzőit, például a pirosra festett keretet, igazán figyelemfelkeltő a matt feketével kombinálva. A mutatós csúcsos nyereg piros öltésekkel van díszítve és bár egyszemélyes megjelenése van, de két személyre van engedélye. A korlátozott példányszámban készülő Racer sorszámozott kiadásban kerül ki a gyártó keze alól .