A modenai versenypályán tesztelik a Maserati MC20-ast, tökéletesítik a szuperautó tudását. A Maserati nemrég mutatta be vadonatúj szupersportautóját, az MC20-at, amely a 2000-es évek közepén mindössze 50 példányban gyártott MC12 szellemi örökösének tekinthető. Most új gyári fotó kerültek napvilágra, melyeken azért visel még mindig némi álcát a tesztautó, mert a szériaváltozat leleplezése még hátravan. A […]
A Maserati jó pár évig nem merészkedett a Ferrari vadászterületeire, dacára a márka középmotoros sportkocsik építésében szerzett tapasztalatainak. Ugyanakkor nyilván nem dobták sutba teljesen a hagyományaikat és a sportos vonalat, ne feledkezzünk meg a 2004-es MC12-ről, amelyet versenypályára építettek a Ferrari Enzo alapjain, no meg a 2014-ben bemutatatott Maserati Alfieri koncepcióról. Most a koncepció után Maserati […]
Jó hír a TESLA tulajdonosoknak!
Már Magyarországon is elérhető az AMPTech
prémium eszközök beszerelése!
– Automata csomagtartó nyitó
– Ajtó behúzó
– Mozgásérzékelő modul
– Automata kilincs
– Elektromos csomagtér nyitó
A kifejezetten a TESLA számára kifejlesztett AMPTech tuningkomponenseket
a legszigorúbb szabványok szerint fejlesztették és tesztelték.
4 év vagy 80 000 km garancia!
Smart Rent szolgáltatásunkkal kulcsos autói kezelését 100%-ban digitalizálhatja.
Kollégái okostelefonjuk segítségével foglalhatják, nyithatják/zárhatják a gépjárműveket.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.Ok