• +36 1 209 4685

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

A Maserati jó pár évig nem merészkedett a Ferrari vadászterületeire, dacára a márka középmotoros sportkocsik építésében szerzett tapasztalatainak.

Ugyanakkor nyilván nem dobták sutba teljesen a hagyományaikat és a sportos vonalat, ne feledkezzünk meg a 2004-es MC12-ről, amelyet versenypályára építettek a Ferrari Enzo alapjain, no meg a 2014-ben bemutatatott Maserati Alfieri koncepcióról. Most a koncepció után Maserati MC20 néven megérkezett a márka új generációs szuperautója.

 

A neve alapján az MC12 utódjának szánják, neve a motorsportos küldetésére (Maserati Corse) no meg a születési évére utal. Az új korszak mellé pedig új logo is jár:

 

 

Az MC20 azonban a nevén és az alapokon túl nem nagyon hasonlít a korábbi utcai versenygépre, sőt más, jelenleg forgalmazott Maseratikra sem; bár a gyártó jól ismert dizájnelemei helyet kaptak rajta. A kétüléses kupé kecses formát kapott, a versenyzéshez szükséges aerodinamikai elemek, szélesítések és légterelők nélkül. Ugyanakkor a Lamborghinikre jellemző felfelé nyíló ajtók vitathatatlanul látványosak. 2021-ben egy Spider, két év múlva pedig egy villamosított változat is érkezik hozzá, ez utóbbiról már tudni lehet, hogy 380 km-es hatótávja lesz.

 

 

Vadonatúj fejlesztésű 3.0 V6-os Nettuno turbómotor hajtja, mely 630 lóerőt generál 730 Nm-es nyomatékkal.

 

 

Az MC20 súlya alig 1500 kilogramm, 0-ról 100 km/h-ra 2,9 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig 323 km/h.

 

 

A Maserati MC20 ára az Egyesült Államokban 210 000 dollárról, vagyis kb. 63,5 millió forintról indul.

2020-09-12
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok