Ezerféle sztereotípiát hozhatnánk „változik a világ” témakörben, és arról is vitatkozhatnánk, hogy klasszikusok maradjanak-e a hagyományos úton, vagy kövessék az aktuális trendeket – de egyiket sem tesszük. Helyette inkább megmutatjuk az új Ford Mustangot, zöld rendszámmal és összkerékhajtással.
A Ford nemrég mutatta be az első gyári villany-Mustang prototípusát, de itt még nem álltak meg a fejlesztésben. Bemutatták az első olyan sorozatgyártású Mustangot, mely nemcsak tisztán elektromos hajtásláncú, de még a vonalvezetése is SUV-os… A Ford Mustang Mach-E szerintünk formás:

© Ford
Ma kerül sor a hivatalos leleplezésre a Los Angelesi Autószalonon (jövünk majd a részletekkel), de addig is némi előzetes erről a lássuk be érdekes újdonságról, mely a gyártó szerint „a gyorsaság, az öröm és a szabadság megtestesülése, amit a Mustang-vásárlók új generációja számára alkottunk.”.

© Ford
“A Mustang Mach-E az egyik legizgalmasabb autó, amit a Ford valaha bemutatott,” mondta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. “Ez a kifejezetten elektromos hajtásúra tervezett jármű kifejezetten újszerű, mégis jellegzetesen Mustang, és éppen a megfelelő időben jelenik meg Európában.” A 2020 végén megjelenő, állandó mágneses elektromotorokkal hajtott Mustang Mach-E vásárlói normál és kibővített akkumulátor-kapacitások, illetve első- és összkerékhajtású kivitelek közül választhatnak. A jármű nagyobb kapacitású és hátsókerékhajtású változata várhatóan akár 600 kilométert is képes lesz megtenni. A nagyobb akkumulátor-kapacitású és összkerékhajtású kivitel tervezett teljesítménye 337 lóerő (248 kW), forgatónyomatéka pedig 565 Nm.
Legolcsóbban 43 895 dollár (13,2 millió forint) áron lehet majd Mustang Mach-E-t kapni, ennyi lesz az 255 lóerős és 370 kilométeres EPA-hatótávolságú, hátsókerékhajtású alapmodell ára, mely felár ellenében összkerékhajtással is rendelhető.

© Ford
A First Edition ára 59 900 dollár körül várható (18 millió forint), ez a 333 lóerős modell kizárólag összkerékhajtással készül, 430 kilométer hatótávot tud. A GT lesz a csúcsmodell, az ára 60 500 dollár (18,2 millió forint).

© Ford
Aki a legritkábban szeretné töltőre dugni a Mach-E-t, annak az 52 400 dolláros (15,7 millió forint) és 282 lóerős, kizárólag hátul hajtós California Route 1 kivitelt érdemes választania, ennek EPA-szabvány szerinti, vagyis gyakorlatban is hozható hatótávja ugyanis 480 kilométer.