• +36 1 209 4685

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

Az új sportautó, az E-Ray nemcsak az első hibrid a Corvettek családjában, hanem a valaha készült legjobban gyorsuló Corvette is.

A Corvette már korábban felrúgta a hagyományokat azzal, hogy középmotoros felépítésre váltott, és ettől a jellegzetes formája is megváltozott; most pedig, napra pontosan 70 évvel az első Corvette C1-es debütálását követően leleplezték az ikonikus amerikai sportkocsi összkerékhajtással és öntöltő hibrid hajtással bíró verzióját, a Corvette E-Ray-t.

Az alapot a 2019-ben debütált középmotoros normál Corvette adja. Az E-Ray megtartotta a 6,2 literes V8-as motort, ami egy kicsit még erősebb is lett: önmagában is 502 lóerőre képes, és a hátsó kerekeket hajtja. Az igazi újdonság pedig az első kerekeket hajtó 163 lóerős és 170 Nm nyomatékú villanymotor, ami akár önmagában, tisztán elektromos módban is képes mozgatni a kocsit. A Corvette E-Ray kombinált teljesítménye ezzel 664 lóerő, ami nem sokkal marad el a csúcsmodell, a Corvette Z06 motorjának 670 lóerőjétől.

Az összkerékhajtásnak hála az E-Ray gyorsabb a Z06-nál is, 2,5 másodperc alatt gyorsul százra. Egyik különlegessége a Stealth Mode, amikor gombnyomásra elektromotorra válthatsz – mivel a külsőleg nem tölthető akkumulátor mindössze 1,9 kWh kapacitású, ezért csak minimális e-hatótávra lehet tőle számítani és maximum 72 km/óra sebességre.

A hibrid Corvette 1712 kilogrammot nyom a mérlegen, vagyis nehezebb az 1530 kilogrammos alapmodellnél, és az 1561 kilogrammos Z06-nál is. A z E-Ray nyitható tetejű kivitele ennél is nehezebb, a tömege 1814 kilogram.

Az év második felére várják az amerikai kereskedésekbe az első modellek megérkezését. A Corvette E-Ray ára felszereltségtől függően 104 295-111 295 dollár között (38,4-41 millió forint) mozog.

2023-01-20
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok

  • ×

    Skyguard bérautó szolgáltatás