• +36 1 209 4685

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

Mivel sokat hallani arról, hogy gond van a kulcs nélküli nyitás-indítás biztonságával, ezért egyre több autótulajdonos fémdobozban tartja a slusszkulcsát (így elzárva a rádió jelet az autótól), és egyre több autógyártó is odafigyel ezen kulcsok fokozott biztonságára. Ez jó hír az autótulajdonosoknak, de rossz a tolvajoknak, akik nem akarnak lemondani erről a jól jövedelmező technikáról, ezért egy új módszerre tértek át, amellyel megkerülhető az intelligens kulcsrendszer.

 

Egy brit kiberbiztonsági szakértő, Ian Tabor derített fényt az új technikára – a saját kárán okulva. Az eset úgy kezdődött, hogy három hónap alatt kétszer is leszakították a Toyota RAV4-esének első lökhárítóját és részben a fényszóróját is leszerelték. Ez önmagában is fura volt, de a második eset után pár nappal rá kellett jönnie, hogy ez nem öncélú rongálás volt, ugyanis nyom nélkül eltűnt az autója, sőt a szomszédja Toyota Land Cruiserének is lába kelt.

Tabor az Ars Technica hasábjain közzétett nyilatkozatában elmesélte, hogy a rongálások és az eltűnések hátterében a kulcs nélkül autólopások állnak. Tabor nyomozása arra derített fényt, hogy megszakadt a kapcsolat a RAV4 vezérlőhálózata és a fényszóró elektronikus vezérlőegysége között, ezek pedig olyan alkatrészek, amelyek a legtöbb modern autóban megtalálhatóak. A vezérlők ráadásul nemcsak a fényszórók, hanem az ablaktörlők, a fékek, az egyéb világítóberendezések és a motor működéséért is felelnek. A tolvajnak mindössze két percre van szüksége ahhoz, hogy az egyik fényszórón keresztül csatlakozzon az autó fedélzeti számítógépére, átvegye az irányítást a kocsi felett, kinyissa magának az ajtót és beindítsa a motort.

Ian Tabor egy másik kiberbiztonsági szakértővel együttműködve a dark weben derítette ki, hogy a lopáshoz használt eszköz beszerezhető a feketepiacon és úgy néz ki, mint egy JBL bluetoothos hangszóró.

Újabb-és újabb lopási módszerek látnak napvilágot, épp ezért fontos, hogy valóban biztonságos rendszer óvja autónkat. A Skyguard tökéletes és teljes körű biztonságot nyújt: automata sofőrazonosítást, határátlépés figyelést, GPRS és GPS zavarás elleni védelmet. A nap 24 órájában ügyfeleink rendelkezésére állunk és riasztás esetén azonnal a cselekszünk: értesítjük a tulajdonost, ha szükséges, távolról leállítjuk az autót és további intézkedéseket kezdeményezünk.

A Skyguard rendszere a biztonságon kívül számos kényelmi szolgáltatást is nyújt, mint például az automata parkolás, az e-matrica manager és szerviz bejelentkezés.

2023-04-20
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok

  • ×

    Prémium berendezések szerelése

    Jó hír a TESLA tulajdonosoknak!
    Már Magyarországon is elérhető az AMPTech
    prémium eszközök beszerelése!

    – Automata csomagtartó nyitó
    – Ajtó behúzó
    – Mozgásérzékelő modul
    – Automata kilincs
    – Elektromos csomagtér nyitó

    A kifejezetten a TESLA számára kifejlesztett AMPTech tuningkomponenseket
    a legszigorúbb szabványok szerint fejlesztették és tesztelték.
    4 év vagy 80 000 km garancia!

    ×

    Ne jelentsen gondot elektromos autói
    otthoni töltésének elszámolása!

    Skyguard E-Car manager

    Rendelje meg a Skyguard E-Car Managert, mellyel leegyszerűsíti
    és megoldja az elektromos autók otthoni töltésének elszámolását!

    ×

    Üzemeltesse egyszerűbben
    és költséghatékonyabban gépjármű flottáját!

    Skyguard Digitális Flotta-menedzsment

    Smart Rent szolgáltatásunkkal kulcsos autói kezelését 100%-ban digitalizálhatja.
    Kollégái okostelefonjuk segítségével foglalhatják, nyithatják/zárhatják a gépjárműveket.