Egyre gyakrabban hallani a kínai villanyautókról, melyek jobban felszereltek és olcsóbbak, mint riválisaik. Közülük azonban csak kevés érhető el Európában is. Most itt az MG Marvel R Electric, mely itt is forgalmazásra kerül.
Legtöbbünkben negatív vélemény él a kínai műszaki termék minőségére vonatkozóan, épp ezért sokan alapból kétkedőek a kínai autókkal kapcsolatban. A kétkedés egyáltalán nem alaptalan, mert korábban meglehetősen rosszul teljesítettek az Euro NCAP töréstesztjein, és a minőségük nem érte el a japán, európai, koreai autók szintjét. Ugyanakkor azt le kell szögeznünk, hogy a bérgyártásban remekül szerepelnek, hiszen sok autómárka egyes típusai készülnek náluk a világpiacra. Ilyenek például a Volvo S90, a Tesla Model Y, BMW iX3, Honda Jazz, a Dacia Spring. Egyes állítások a kínai gyártásút tartják jobbnak azok közül a típusok közül, amelyek több helyen készülnek: például a kínai gyártásból kikerülő Tesla Model Y állítólag jobb minőségű az Amerikában gyártottnál. Szóval alapjában véve nem szólhatjuk le a kínai autógyártást, a kérdés csupán az, hogy mikor lesznek képesek olyan magas színvonalú saját márkás autókat is készíteni, melyek megállják a helyüket világszinten is.
Most úgy tűnik eljött ez is, hiszen az MG Marvel R Electric-t az aktuális autóipari irányzatoknak megfelelően tervezték meg és megfelel az európai elvárásoknak is.
Az új kínai SUV hosszúsága 4674, szélessége 1919, magassága 1618 mm, a tengelytáv pedig 2800 mm. Az utastérben egy 19,4 colos hatalmas központi érintőkijelzőt, valamint a sofőr előtt egy 12,3 colos digitális műszeregységet találunk. Az új MG csomagtartója 357 literes, és a hátsókerék-hajtású kivitelben az elöl kialakított kiegészítő csomagtérben további 150 liternyi pakkot lehet szállítani. Az összekerekes verziót három motoros meghajtással (maximum 212 kW teljesítmény, 665 Nm nyomaték) szerelik, így ebben nincs első csomagtér.
A 70 kWh kapacitású akkumulátor kiviteltől függően 370-400 kilométeres hatótávot biztosít, és megfelelő DC-gyorstöltővel 43 perc alatt feltölthető 5-ről 80 százalékra.
A hátsókerekes verzió mozgatásáról két hátul elhelyezett villanymotor gondoskodik. A 180 lóerős teljesítményű, illetve 410 Nm nyomatékú hajtáslánc 7,9 másodperces 0-100-as printet és 200 km/h végsebességet tesz lehetővé.
Az összekerekes verzió 212 kW (288 LE) maximális teljesítményt és 370 kilométeres hatótávolságot (WLTP) kínál három villanymotorból. Itt a 0-100-as szintidő 4,9 másodperc, a végsebessége ugyanúgy 200 km/h óra, mint a hátsókerekesé.
Lássuk az árakat! A hátsókerék-meghajtású Comfort 39 990 eurós (14,4 millió forint) alapárral bír, míg a magasabb felszereltségű Luxury kivitelek ára 43 990 eurótól (15,8 millió forint) indul. Az összkerékmeghajtású Performance verzió listaára 47.990 euró.
Az MG Marvel R Electric Comfort fokozatban is gazdag alapfelszereltséggel bír, benne van az árban többek között a hőszivattyú, a parkoló asszisztens, a panoráma napfénytető, a kulcs nélküli nyitás, az MG Pilot vezetéstámogató funkciói és az elektromosan állítható, memóriafunkciós ülések. A Luxury kivitel alapcsomagja csomag tartalmaz ezeken felül 360°-ban látó kamerát, fűtött üléseket, hangulatfényt és prémium audiorendszert.
Az MG már 16 európai országban van jelen, de ez a szám hamarosan növekszik. A magyar piacon egyelőre nincsenek bent, hozzánk legközelebb Ausztriában lehet megvásárolni az autóikat.