Szeptember elsejétől jelentős változás lép életbe: a zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatják meg. Az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járművek tulajdonosainak 2026. november 30-ig le kell cserélniük a rendszámukat – írja az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) legfrissebb közleménye. A rendeletmódosításról a Magyar Közlönyben megjelent rendelet számol be.
Miért változtatnak?
A 2016-tól bevezetett plug-in hibrid járművek eddig jelentős kedvezményekben részesültek, amelyek a zéró emissziós, azaz tisztán elektromos és hidrogén meghajtású gépjárművekkel megegyező mértékűek voltak. Az elmúlt nyolc év azonban vegyes tapasztalatokat hozott ezen technológia környezetvédelmi értékét illetően.
Az egyik fő probléma, hogy a plug-in hibrideket gyakran nem töltik fel, hanem hagyományos motorú autóként használják. Így ezen autók valós körülmények közti károsanyag-kibocsátása átlagosan háromszorosa-ötszöröse a laboratóriumban mért értéknek. Emellett az elmúlt években egyre nagyobb számban terjedtek el ezek a korábbiaknál is nagyobb belső égésű motorokkal rendelkező járművek, amelyek elektromos hajtást is kaptak – ezek lényegében a „zöld rendszámos luxusterepjárók”.
A rendeletmódosítás célja egyértelmű: véget vetni annak a korszaknak, amikor kevésbé környezetkímélő járművek is zöld rendszámot kaphattak és ezáltal visszaélhettek a kedvezményekkel. A tisztán elektromos és nulla emissziós járművek támogatása továbbra is prioritás marad, ösztönözve ezzel a valóban környezetbarát technológiák elterjedését.
Az autótulajdonosoknak érdemes felkészülniük a rendszámcserére, a hibrid elektromos járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat a tulajdonos kezdeményezésével legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni fehér alapszínű rendszámtáblára. Folyamatban van a zöld rendszámhoz kapcsolódó adókedvezmények (mint a vagyonszerzési illeték, teljesítményadó, regisztrációs díj és cégautóadó-mentesség) felülvizsgálata is.