• +36 1 209 4685

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

Az útkezelő nem köteles megtéríteni azokat a kátyúkárokat, amelyek olyan útszakaszokon keletkeztek, ahol úthibákra figyelmeztető táblák vannak.

kátyú kár

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleménye szerint az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan.

A tél végére felszaporodtak az úthibák, erre a problémára ráirányította a figyelmet az elmúlt hetekben az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet és az ennek köszönhető forgalmi korlátozások. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek.

A kátyúkár megfelelő dokumentálása érdekében célszerű a helyszínen azonnal a kátyúról, a helyszínről és a sérülésről jól beazonosító fényképeket készíteni, lehetőség szerint tanúkat szerezni, komolyabb kár esetén pedig hatósági jegyzőkönyvet is készíttetni.

kátyúkár

Kátyúkár-biztosítás már akár 2-3 ezer forint éves díj ellenében is köthető, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé választják, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál. Bizonyos kátyúbiztosítások esetében az sem kizáró feltétel, ha a kár táblával jelzett útszakaszon keletkezett. A kárt a baleset helyszínétől függetlenül mindig a biztosító felé kell jelenteni, a térítés pedig – a casco biztosítással ellentétben – az önrész levonása nélkül jár a kárt szenvedett autósnak. Azoknak a károsultaknak, akik nem rendelkeznek kátyúbiztosítással, kárigényükkel az adott útszakasz fenntartójához kell fordulniuk. A települések közti útvonalak az autópályákkal együtt a Magyar Közút Zrt. kezelésében állnak, míg Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiért a Budapest Közút Zrt. a felelős. A lakott területen belüli egyéb útszakaszok az illetékes önkormányzatok hatáskörébe tartoznak.
Forrás: MTI

 

 

2018-04-27
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok

  • ×

    Prémium berendezések szerelése

    Jó hír a TESLA tulajdonosoknak!
    Már Magyarországon is elérhető az AMPTech
    prémium eszközök beszerelése!

    – Automata csomagtartó nyitó
    – Ajtó behúzó
    – Mozgásérzékelő modul
    – Automata kilincs
    – Elektromos csomagtér nyitó

    A kifejezetten a TESLA számára kifejlesztett AMPTech tuningkomponenseket
    a legszigorúbb szabványok szerint fejlesztették és tesztelték.
    4 év vagy 80 000 km garancia!

    ×

    Ne jelentsen gondot elektromos autói
    otthoni töltésének elszámolása!

    Skyguard E-Car manager

    Rendelje meg a Skyguard E-Car Managert, mellyel leegyszerűsíti
    és megoldja az elektromos autók otthoni töltésének elszámolását!

    ×

    Üzemeltesse egyszerűbben
    és költséghatékonyabban gépjármű flottáját!

    Skyguard Digitális Flotta-menedzsment

    Smart Rent szolgáltatásunkkal kulcsos autói kezelését 100%-ban digitalizálhatja.
    Kollégái okostelefonjuk segítségével foglalhatják, nyithatják/zárhatják a gépjárműveket.