A milánói Zagato műhely nem ma kezdte az ipart, már több mint 100 éve annak, hogy gyönyörű autókat alkotnak… Új modelljük, az Iso Rivolta GTZ , a 1960-as évek ikonikus Iso AC/3 sportkocsijának újragondolása.

© Zagato
Mindössze 19 példány készül ebből a kézzel épített, karbonszálas burkolatú autóból, ebből kilenc már gazdára is talált. Az autót még augusztusban leplezték le, azonban akkor csak a formatervben gyönyörködhettünk, és csak keveset árultak el arról, mit rejt majd a csodás külcsín.
Most fény derült a technikai paraméterekre is, lássuk, mit lehet tudni róla!

© Zagato

© Zagato
Az nem okozott meglepetést, hogy amerikai technikát rejt majd a formás orr, hiszen a híres előd is Chevy motorral büszkélkedett. A Rivolta GTZ-t a Chevrolet Corvette-től től érkező 6,2 literes, kompresszoros LT4 V8-as benzinmotor hajtja. A 660 lóerős és több mint 880 Nm nyomatékú motornak hála 3,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 315 km/óra végsebességet tud. Elődjében, a ’63-as Iso Rivoltában nagyon is hatékonyan dübörgött a Chevy erőforrás, hiszen két egymást követő évben is kategórianyertes volt a Le Mans-i 24 órás versenyen.
Az autó áráról nem nyilatkozik a Zagato, de a nem hétköznapi autó valószínűleg nem hétköznapi áron lesz értékesítve…

© Zagato

© Zagato

© Zagato

© Zagato

© Zagato