Haladni kell a korral, no meg a trendekkel és a piaci igényekkel. Márpedig az autóiparban a SUV most a nyerő. A Porschénál már nem újdonság, a Lamborghini is nemrég dobta piacra az első emelt karosszériás modelljét és hamarosan a Ferrari is előrukkol egy divatterepjárós típussal. Így aztán az Aston Martin sem várhatott tovább… A vadonatúj DBX elég látványos lett:

© Aston Martin
Az AMG-től kölcsönzött 4 literes, ikerturbós V8-as erőforrás hajtja. az A DB11 V8 és a Vantage meghajtásáért is ez felel, de a DBX az 550 lóerős teljesítményével és 700 Nm-es csúcsnyomatékával mindkét sportautónál erősebb lett. A 9-fokozatú automata váltóval felszerelt DBX 2 245 kilogrammos tömege ellenére álló helyzetből alig 4,5 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra, a végsebessége pedig 291 km/h.

© Aston Martin

© Aston Martin

© Aston Martin
Vizsgáljuk meg a külső jegyeket is: a frontrész egyértelműen egy Aston Martin, de a hátsó rész nagyon sportosra sikerült a lejtős tetőívvel, a tetőhöz rögzített spoilerrel és a diffúzorral. A fényszórók és a hátsó lámpák nyilván LED-technológiával dolgoznak, utóbbiakat egy LED-es fénysáv köti össze, ami ráadásul úgy lett kialakítva, hogy a „foglalata” egy másodlagos spoiler funkcióját is ellátja. Az összhatás kétségtelenül szuperelegáns.

© Aston Martin

© Aston Martin

© Aston Martin
Az 5,04 méter hosszú és 2 méter széles jármű 22 colos kerekeken gördül, a csomagtartójába 632 liternyi csomag fér el. Az elegáns karosszéria tökéletes kényelmű belső teret rejt: teljes bőr kárpitozással, és a legdrágább luxusautók feelingjével.
A DBX persze nem egy hétköznapi jármű az átlagembereknek. Nagy-Britanniában 158 ezer fontot, Németországban 193 500 eurót, Észak-Amerikában 189 ezer dollárt kérnek majd érte – vagyis nagyjából 57 és 65 millió forintnak megfelelő összeget kell majd kifizetni egy-egy ilyen szépségért. Egy picit olcsóbb lesz a Lamborghini Urusnál, de sokkal drágább a Porsche Cayenne-nél.