Furán hangzik, igaz? Ami kétségtelen, az hogy a városi közlekedésre szánja a Canyon ezt az autós-kerékpárt.
Az innovatív koncepcióban vannak reális elemek, de buktatókat is rejt – járjuk kicsit körbe ezt a témát!

©Canyon

©Canyon
A Canyon egy németországi kerékpárgyártó, aki arra készül, hogy megépítse ennek az autó-bicikli hibridnek a prototípusát. A Future Mobility névre keresztelt koncepciójárműnek négy kereke van, de csak egyszemélyes, maximum másfél, hiszen a kapszulának hívott utastérnek van egy kisebb csomagtartója, ahol szükség esetén akár egy gyerek is szállítható. Maga a kapszula egy kabrióhoz hasonló: teljes védelmet nyújt az eső és a menetszél ellen, gombnyomásra nyílik és jó idő esetén nyitott tetővel is lehet vele furikázni.

©Canyon
A meghajtás az (egyik) legérdekesebb pontja a járgánynak. A egyik hajtás tulajdonképpen egy elektromos rásegítéses bicikli, vagyis az utas tekeri a pedálokat és legfeljebb 25 kilométer/órával haladhat. A 95 kg tömegű kerékpárautóban egy 2 kWh kapacitású akkumulátort helyeznek el, mellyel 150 kilométer is megtehető újratöltés nélkül és lehetőség van még egy, ugyanekkor akku beépítésére is. Autó üzemmódban a 60 km/órás sebességet képes elérni a jármű.

©Canyon
Lássuk az elképzelés előnyeit:
- Kétségtelenül újszerű.
- Kicsi, így a dugóban is jól boldogul.
- A tervek szerit egyaránt használható lesz biciklisávban (jól jönne a körúton) és autósávban is.
- Szinte fekvő helyzetben lehet tekerni a pedálokat, ami igazoltan kedvezőbb a hátnak és a térdnek, mint a klasszikus bicajokkal való közlekedés.
- Ha unod a tekerést vagy nagyobb sebességre kapcsolnál elektromos hajtásra válthatsz.
A hátránya az, ami elvileg a legnagyobb előnye is, hiszen az autósávból –kerékpársávra és vissza váltás nem kevés baleseti kockázatot rejt magában. Ahogyan a Fast Company is rámutat, biciklihez képest túl gyors, autóhoz képest túl lassú és kicsi, így a sávok közötti lavírozása kimondottan veszélyes lehet.
A Canyon az Aacheni Műszaki Egyetem hallgatóival működik együtt a fejlesztés során.