Hosszú az út, míg egy autó a gyárból az új tulajdonosáig elér. Nemcsak az utazása érdekes (hová teszik például a szállítóhajókon a több ezer slusszkulcsot?), de az is, hogy utána mi történik az autóval! Azon túl, hogy tökéletesen csillogóvá teszik és a leendő tulaj kezébe nyomják a kulcsot, az autó előkészítése önmagában több órás folyamat.
A szállítás szárazon és vízen
Mindannyian láttunk már autószállító kamionokat az utakon és vélhetően nem csak mi szemléltük elképedve, hogy milyen rögzítésekkel maradnak statikusan a hosszú utazásuk alatt. A szállítás során sok veszély leselkedik az új autókra, ezért a biztonságos utaztatásuk alapfeltétele a tökéletes rögzítés.
Amiről viszont az átlagember keveset tud, az az autók behajózása. Teherszállító hajók autók tízezreit (van olyan hajó, amely 36 000 autó fuvarozására képes egyszerre!) szállítják szerte a világban. A gépkocsik egymás mellett néhány centiméteres távolságra állnak a hajókon, és bár nehéz lenne a vízen ellopni őket, mégis bezárva tartják őket. Viszont így joggal merül fel a kérdés, hogy a hajón hová teszik a több száz, ezer autókulcsot úgy, hogy ne keveredjenek össze? Még egy női kapitánynak sincs akkora táskája, hogy retikülben a vállán hordjon magával ennyi slusszkulcsot… Kitűnő rendszert találtak ki erre: a kapitányi trezorba csak egyetlen autókulcs kerül: az utolsó autóé. Az utolsó autóba bezárják a mellette parkoló autó kulcsát, abba pedig ugyancsak a mellette levő autó kulcsa van, és ez így megy, míg a végére nem érünk. Ez a kikötői leszállásnál sem okoz időkiesését, hiszen az autókkal úgyis csak egyesével tudnak lehajtani a hajóról.
Előkészítés az átadásra
Ha rendeltél már bármilyen műszaki terméket, akkor tudod, hogy bombabiztos csomagolásban érkezik: hungarocell tartókban, stabilan csomagolva, a mozgóalkatrészek külön is rögzítésre kerülnek. Ez alapján sejthető, hogy az új autók esetében is van némi csomagolás, még ha nem is lehet őket papírdobozokba beszuszakolni. Így az első fázis az autók érkezésekor a kicsomagolás. A sokszor több ezer kilométeres szállítás során minden autót fóliákkal vagy textillel védenek. A sofőrülést speciális borítást kap, hogy ne piszkítsák be a technikusok az ülés kárpitozását. Nyilván a védelem mértéke és minősége függ az autó típusától és attól, hogy milyen hosszú utat kell megtennie. Az is előfordul, hogy az autót teljesen befedik, speciális zsákba csomagolják.
Amikor megérkezik a szervizbe, deaktiválják a szállítási üzemmódból. Hogy mit csinál a szállítási üzemmód? 30 km/órára korlátozza a sebességet és nem engedi, hogy a fordulatszám túllépje a 2500-at.
Az átadásra való előkészíts márkától, modelltől függ, több órát, sőt, akár több napot is igénybe vehet. Az utaztatási üzemmód kikapcsolása után kipróbálják a kocsit, de a Ferrari például minden egyes járgányát komoly mechanikus megterhelésnek veti alá, mielőtt átadnák az új tulajdonosnak.
Részletes check list van arról a márkakereskedésekben, hogy mi mindent kell megvizsgálni az átadás előtt. Például ellenőrizni kell a villamos csatlakozásokat, a motor, a pedálok, a fényszórók és egy egyéb lámpák működését. Hosszú és aprólékos feladat ez, hiszen az összes mechanikus és elektronikus rendszert ki kell próbálni. Van néhány beállítás, melyet a tulajdonos jelenlétében kell elvégezni, ilyen például az autó rendszerének csatlakozása az okostelefonnal, a különböző elektronikus funkciók kipróbálása.
Elég hosszú a lista, hogy mi minden történik egy autóval, mielőtt a boldog első tulajdonos kigurul vele a szalonból. Az igazán felelősségteljes tulajdonosok pedig hamarosan útba ejtik a Skyguardot, hogy megfelelő védelemmel láthassuk el a féltve óvott gépjárművet.