• +36 1 209 4685

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára ismertette szerdai sajtótájékoztatóján az elektromos autók új támogatási programjának részleteit. A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el.

A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint, 15 millió forint felett pedig nincs támogatás. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

A pályázat 2020. június 15. reggel 8 órakor nyílik meg és 2022. június 1. éjfélig fut, illetve a keretösszeg (5 milliárd forint) kimerüléséig.

Cégünk, az Auto Securit Zrt. elkötelezettje a fejlődésnek és a környezetvédelemnek. Ennek jegyében folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat és kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy elérhetővé tegyük az elektromos autók tulajdonosai számára is rendszereinket.

Innovatív szolgáltatásaink többsége a villanyautók tulajdonosai számára is elérhető:

  • Okos parkolás, igény szerint automata vagy manuális módon: A GPS alapú parkolás megkönnyíti a hétköznapi városi közlekedést és teljes körű szolgáltatást nyújt az autósok számára. Kényelmi szolgáltatásunkkal a gyújtáslevételt követően Ügyfelünk egyszerűen indíthatja a parkolást, hiszen az alkalmazás kijelzi a parkolási zóna számát. Amennyiben a gépjárművezető nem indít a fizető övezetben parkolást, rendszerünk 4 perc elteltével figyelmeztető „Push” üzenetet küld mobiltelefonjára. A gyújtásráadást követően és a parkolási pozíciót elhagyva, rendszerünk a parkolást automatikusan leállítja, megelőzve ezzel az esetleges túlfizetéseket. A kényelmesebb parkolást igénylő Ügyfeleink részére, bevezettük automata parkolási szolgáltatásunkat is, amikor rendszerünk a parkolási folyamatot teljességében menedzseli, azaz el is indítja és távozást követően le is állítja.
  • E-matrica vásárlás: applikációnkkal megvásárolhatja és nyomon követheti a matricavásárlásait. Előnye, hogy minden járművezető látja az adott autóhoz megvásárolt e-matricákat, így elkerülhető az indokolatlan, duplikált matricavásárlás. Az év során az applikációban megvásárolt autópálya matricák lejárata előtt rendszerünk figyelmeztető üzenet küld.
  • Matricaőr szolgáltatás: automatikusan megvásárolja az előre beállított matricatípust, amennyiben a felhasználó olyan szakaszra téved, amely matrica köteles, és az applikáció nem talál hozzá tartozó megvásárolt jogosultságot.
  • Szerviz menedzser
  • Kulcsos autó vagy carsharing megoldások
2020-05-21
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok